Mindent vittem magammal, semmit sem hagytam otthon a felsoroltak közül. A terv az volt, hogy becsalok egy bakot. Azok a bakok amelyek a sutákkal voltak, még a fülük botját sem mozdították a hívásra. A magányos bakok pedig jól reagáltak a hívásra. Egy csatorna egyik oldalán cserkeltünk, egy adott pillanatban a csatornába a másik oldalon merőlegesen egy másik csatorna torkolt. A csatornák széleit elég sűrű bozót szegélyezte, igy elválasztva két területet, mind a két területen egy-egy bak uralkodott. A csatorna másik oldalán voltunk mi. Minket a bakok nem láthattak, sípoltunk, a baloldali bakot becsaltuk 100 méterre, a jobboldalit 170-200 méterre. A baloldali elbizonytalanodott es nem akart tovább jönni. Elővettem a háromlábú állványt, kényelmesen megcéloztam, ekkor elmozdult, mintha megérezte volna, hogy célba van véve. Még egyet sípoltam, ideálisan az oldalát mutatta nekem, a szívére céloztam, meghúztam a ravaszt… Még szaladt pár métert, majd összeesett…

Ez a vadászat is pontosan olyan volt, amilyen kellett legyen. Pontosan úgy történt minden, ahogy megterveztem.