Masodik ozbak 2019-ben

Ahogy igerte az internet, ugy is lett! Langyosabb homerseklet, delutan leven, a kisebbik fiamat is magammal vittem, szetjaruk a teruletet, lattunk szepeket, majd hatramentunk a tavakjhoz es belementunk a to kozepebe (ezek a tavak mestersegesen vannak kialakitva, normalis vizallas eseten teljesen szarazok, csak akkor telnek meg, ha arviz van, de mar 10 eve nem volt, igy a novenyzet teljesen kisajatitotta maganak, a toltesek pedig biztonsagot es nyugalmat igernek a vadnak), mert lattunk egy bakot… Becserkeltuk, egy sutaval volt, majd egy csapasra Eden kertjeve valtozott a viztarozo, innen is, onnan is elotunt egy bak, par sutaval, fiatalok, erosek, gyengebbek, igeretesek. Oregebb selejt bakot akartam loni, igy 10 bak kozul nem tudtam loni, vagy tul fiatal volt, vagy igeretes, nem golyoerett… Logo orral visszacserkeltunk az autohoz, hogy ne zavarjuk az Edent. A fiam kerdezte is, hogy ez most mi? Az elso ozbak vadaszata ez neki, nem tudtam hangosan magyarazni. Barkacsoltunk tovabb a masik tohoz, ott ahol lattuk a bakot a sutaval, mar nem latszott a nap sem… Elegge el voltam szontyolodva, Zolika sem ertette, es egyszer csak ott volt a bak a masik tarozonal a sutaval, mikor meglattak, lecovekeltek, en megallitottam az autot, ugy 100 meterre lehettek. Most mit csinaljak, a puska hatul, ki kene szallni de elmegy, tanacstalan voltam, az ozpar pedig allt mint egy szobor. A vador azt mondta, hogy igy biztos nem fogok loni semmit, tehat tenni kell valamit, ki kell szallni, mert ez az a bak, nem fiatal, selejt. Kikaszolodtam az autobol es raneztem a bakra. Allt. Akkor mar tudtam, hogy ez az, amikor “kell hogy legyen”. Kinyitottam a hatso ajtot, kivettem a puskat, megceloztam a lapockajat, meghuztam a ravaszt. Semmi. Ah, elfelejtettem kibiztositani. Celzok megegyszer, meghuzom a ravaszt. Semmi. A bak es a suta allnak mint a szobor, en pedig hulyen allok es nezem a puskat, az volt, hogy nem volt bezarva a zardugattyu. Na jo, bezarom es lebiztositom. Celzok, meghuzom a ravaszt. Semmi. Ah, reflexbol bebiztositottam. Az ozpar all. Kibiztositom. Meghuzom a ravaszt. Bumm, meg latom, ahogy a bak tuzben rogyik es a suta beugrik a bokorba. Latom a vadornek is az arckifejezeset, orult, de el sem hitte, hogy lehet ennyit tokolni egy lovessel. Kiszall a vador es a fiam a kocsibol, visszanezunk a raloves helyere, all a bak, szememhez kapom a tavcsovet. Uristen, nem a bak, hanem a suta all a halott tarsa mellett mint a szobor es bamulja, visszajott a bokorbol mikor latta, hogy nem koveti a bak. Kozelebb megyunk, mondom fel hangosan, hogy ott a suta, szolunk par szot egymas kozott. A suta all, kozeleduk, a suta mereven bamulja a halott bakot. Nem akarja otthagyni a tarsat. Magamban bocsanatot kertem a sutatol es megkertem, hogy menjen el… Biztos megertette, mert elment es nem a kozelsegunktol riadt meg. Biztosan.

Adatok: 90-100 meter, CZ 557 Sporter .30-06, Schmidt & Bender 4-16x/50, RWS KS 9.7g. Helyben maradt.

Az idojaras miatt az iden eleg keson pirosodtak meg a capok…

A 2018-2019-es szezon osszegzese

Majus-juniusban meglottem a bakkjaimat, meg szandekoztam volna loni, de nem jott ossze. Vettem egy 4×4-es Mitsubishi L200-at, hogy legyen mivel menjek vadaszni… Azt tataroztam, javitgattam, addig-addig, amig rendes kocsi lett belole, habar a kulsejen meg lehetne javitani, mert eleg utott-kopott… Mar azzal mentem furjezni 2018 augusztusaban.

A furjszezon nem tartozott a legszebbek koze… A tavajelotti jobb volt. Szarassag volt, reggel nem volt harmat, porzott a mezo, embert es allatot probalo vadaszatok voltak, az eredmeny pedig felejtheto… Volt parszor, hogy 4-en lottunk 20-at (fele a minimumnak). Viktort is megviselte, gondjai akadtak a jobb elso labaval, meg ma sem tudom, hogy mi lehetett, tan valami gyulladas…

A kisebbik fiamat is vittem furjezesre, orult, erdekelte, mindig orul, en orulok, hogy orul. A nagyobbik mar a sutak utan koslat…

A facanozas es nyulszezon rendesen sikerult, tobbszor voltam a kulfoldiekkel is vadaszni, dzsippestol, kutyastol, mindenestol. A terepjaros tudomanyt meg a mai napig is tanulom, egyet viszont megtanultam rendesen: penzbe kerul, ezert vigyazni kell ra, nem muszaly mindenbe belehajtani, eroltetni. Ha lehet el kell kerulni a bajt.

Voltak szep teli vadaszatok, facanozasok, szekelyekkel, szep volt. Egy kicsit megvaltoztattam az arcomat is, bajuszt noveltem.

A teli vadaszatokkal kapcsolatban annyit jegyeznek meg, hogy a ho megmutatja a kutyak kozotti kulonbseget, mikor mas alig lott valamit, akkor nekem mindig volt 1-2-3 facanom es nyulam.

A fiamat nem nagyon vittem magammal, a csoportban elegge feszult helyzet volt kialakuloban, tan mar a tel elejetol… Egyesek kavartak a szart… Jol megkavartak, vannak akik meg most is kavarjak…

Januar vegen sikerult kiszurnom a szemem, egy vadaszat alkalmaval belementem egy tovisbokorba es egy tovis pont a jobb szemem kozepebe allt meg a pupilla elotti szaruhartyaba… Doktor, 3-4 nap leragasztott szem, stb. Megusztam es rendeltem 3 db vedoszemuveget. Ilyen tobbet nem lesz.

A szezonban talaltam egy szarvasaggancsot is…

Januar vegere Viktor is lebetegedett, alig allt a laban, nem evett, fel sem akart allni, egy facanlevessel helyrepattintottam, a dokor gyogyszerezte is, helyrejott.

Februarban nem voltam majdnem egy tarsasvadaszatra sem, a nagyobbik fiam eltorte a labat… Korhaz, szombatok, stb. Az utolso heten viszont voltam ketszer is a kulfoldiekkel, Viktor kiraly volt akkor is.

A szezon elott, szeptember elejen a kacsakat is kiprobaltam huzaskor, tul gyorsan, tul kevesen es tul keson jottek, az eredmeny: 1 kacsa. Meg voltunk parszor kacsara telen, lottunk is parat.

A 2018-2019-es vadaszatok eredmenye: 96 db. vadat ejtettem, 37-szer voltam vadaszni, 36 furjet, 6 vadkacsat, 40 facant, 9 vadnyulat, 3 ozbakkot, 2 rokat. A nyulak eleg gyengen muzsikaltak… A szezonban es utana is egy darabig mindig volt vasarnap facan az asztalon… Ez joleso erzes… Mar lassan megszokas lett belole.

Atlag: 2.59 db vad/vadaszat. :-), a 2017-2018-as szezonban az atlag 2.52 volt (akkor 106 vadat lottem, 42-szer voltam vadaszni. Mindket szezonban volt olyan, hogy nem lottem semmit.

 

 

Februar, maradt a facan

Veget ert a nyulszezon, maradt a facan es a kacsa. Ma viszek magammal 3.2 mm-es Rottweil Waidmannsheil HV-t es 4.2-est. Ha nem esik az eso, viszem Zolikat is. Jovo hetvegere, vasarnapra betervezek egy utolso kacsavadaszatot ebben a szezonban.

Az utolso nyulvadaszat ebben a szezonban (2017-2018)

En adom a kajat. Sult malacok lesznek. Diszno csorba… Torta.

Zolikat is viszem vadaszni. Macedoniara megyunk. Loszerek? Viszem az uj Rottweil Hare 3.5mm 36 grammos loszert, viszek 3.2mm-es Rottweil Waidmannsheil HV 36 grammost is, hogy legyen facanra. Viszek a 4.2mm-esbol is par darabot. Viszem Viktort. Remelem minden jol sul el. Meg a puska is :-).

Az optimizmus nem árt…

A sáros vadászatokat annyira nem szeretem, ez biztos. Egy ido utan az ember megy, es csak azt varja, hogy vege legyen a hajtasnak… De legalabb nem esett az eso!

Az elso ket hajtasban nem kerult elem egy nyul sem, a harmadikban nem tudtam loni, mert Viktorral egy vonalban szaladt, nem akartam Viktor feje felett elloni… A negyedikben, kb negyven meterre felpattant egy nyul, eletartottam masfel nyulat es lottem, a baj csak az volt, hogy a nyul pont beleugrott egy arokba, hanem meglottem volna. Tiz percre ra, az allasoktol majdnem nyilegyenesen, eszeveszetten ram jott egy nyul, kb. negyven meterre eszrevett, iranyt valtoztatott, ketszer ralottem, ellottem a hatso labat, Viktor elkapta… Hm, ilyenkor jo, hogy van kutyam, bezzeg ilyenkor nem szamolom a koltsegeket 🙁 csak orulok… Az otodik hajtasban Zolika hatranezett, es meglatta, ahogy Viktor a hatunk mogott talalt egy nyulat, 1 meterre kovette, rezsutason haladt a nyul, Viktorral a nyomaban, lottem… Elesett a nyul. Nagyon jol megy ez a loszer, ezt is 3.2mm/36 grammos Rottweil Waidmannsheil HV-vel lottem.

Az eredmeny nekem 2 nyul, a csoport lott vagy 30-at osszesen, mindenkinek jutott a teritekbol. Meg volt 2 kakas, es egy kacsa.

Zolika cipelte az en nyulaimat, a Karcsiet is. Ugyes volt! Kapott vadat a teritekbol a vegen! Nagyon orult neki, meg is erdemelte! Sajnos fenykep nem keszult, szepen otthonhagytam a kamerat, telefont, stb, mert elaludtam…

Viktor? Hat jo kutya. Eros, kihasznalja minden gyenge pontomat… Ugyes kutya… Fiatal, energikus… Orulok neki!

Van nyul, csak meg kell keresni. Meg meleg van, es nedvesseg volt… 2 napja esik majd minden nap… Mikor hidegebb lesz, szantasba is lehet menni, ott lesznek a nyulak is. A vetesekben nem nagyon szereti a nyul, mert nincs hova elbujjon… De a vetesben is alig lehet menni, nemhogy a szantasban…

Mostanaban

November 18-an nem voltam a csoportal vadaszni, mert kiallitason voltam… De voltam azon a heten szerdan valami olaszokkal. Lottunk jo sok facant. Hideg is volt.

November 24-25-en egy csoporttarsam francia barataival vadasztam. Jo vadaszatok voltak, plane a 25-i vadaszat. Akkor volt a kisebbik fiam is. Sok facant lottunk es egy nyulat is.

A tegnap, november 30-an elvittem Bandut, a nagyobbik fiamat. Csunya, esos, szeles, hitvany ido volt. Kacsara mentunk. Nem tudom, hogy mit gondolt magaban az egeszrol… En 7 kacsat lottem :-). Ataztunk, megfaztunk, meg minden. Szerencsere ugy tunik semmi bajunk. Ma megebedeltuk amit lottunk. Jo zsiros kacsaleves, es utana kacsasult, afonya martassal es rizssel. Finom volt… Ilyent is csak vadasz eszik kinek a felesege is jol foz.

Ime Bandu, aki kulonben jol birta a gyurodest, meg abban az embert meg vadaszt probalo idoben:

Zolikaval, franciakkal stb.

Meg tortent egy erdekes dolog: Viktor november 24-en vadaszat kozben fogott egy ozet…

Kulonben Viktor minden vadaszaton maximalis teljesitmenyt nyujtott.

Bandura visszaterve, hm, mar nagy gyermek, ugyes. Szerintem elobb-utobb jo vadasz lesz belole is.

Zolikanak nem kell hivas, akar jonni vadaszni, ugy tunik, szereti is. Holnap is megyunk.

Felejtheto vadaszat volt a mai…

… termeszetesen miattam! Nem keszultem, minden utan reggel kapkodtam, a kicsi fiamat is vittem! Hat az ugy volt, hogy sokat mentunk… Viktor felhajtott ket facant, mindkettot megszarnyaztam es elvesztettem.  Zolika jol birta a hosszu gyaloglast! O elvezte a vadaszatot, en is, csak na, jobb lett volna, ha az a ket facan megkerul… Most ket het szunet, mert jovo heten nem tudok menni. Nyul nem kerult a puskam ele.