“Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.” Fekete Istvan.

Valahogy igy van ez… Kimentunk az vadorrel, jarkaltunk a vadaszteruleten, voltak szepek es fiatalok. Egy golyoerettet kerestunk. Legyen oreg, legyen szep. Egyszer csak ott volt az arok szelen. Majd meglatott, bemenekult az arokba. Odamentunk, hogy megnezzuk merre ment. Felriasztottunk 4-5 sutat, majd kovettuk oket, hogy merre mennek. Egyszer csak hatranezunk, es kijott moguttunk, kb. 250 meterre volt mar, benne derekig a buzaban…Pont ugy allt ott, ahogy egy ozbaknak kell alljon: a szugyeig benne a buzaban. Megceloztam, lefekudt mielott lohettem volna. Mar-mar azon voltam, hogy sipolni fogok. De egy ido utan felallt es kezdett enni, lassan kozeledni felenk. Pedig latott. De utban voltunk neki, nem johetett vissza az arokba. Ugy 240 meterrol ralottem, fole ment egy tenyerrel, rosszul celoztam… Na, gondoltam, ez odavan… Elmegy. De nem, eleg szaporan kezdett jonni felenk, vilagos volt, hogy az arkot keresi, de nem egyenesen jott, hanem rezsutason, hogy minket kikeruljon… Kb. 170 meterrol ralottem, gondosabban celoztam. Az egyetlent es legfontosabbat adta: az eletet. Mindenet…